A versenyt 16 körrel a leintés előtt le kellett állítani, mert tömegbaleset történt a 2,66 mérföld hosszú ovális pályán.

Montoya autóját a 36. körben oldalba kapta a 11-es számú Brian Sillas, akit ezt megelőzően a 22-es Chad Miller lökött meg.

A kolumbiai pilóta versenygépe elkezdett jobbra-balra szitálni, csúszkálni, de Montoya visszanyerte az uralmát a kocsi fölött, elkerülvén a komolyabb ütközést.

Ki kellett azonban mennie a boxba, hogy kijavítsák a sérült járművet, így – bár nem került körhátrányba – visszaesett a 31. helyre.

A 45. körben folytatódhatott a futam, Montoya pedig átvágott a mezőnyön, és az 54. körben már a 11. helyen állt. A 64. körben sárga zászló alatt autóztak a versenyzők, és a dél-amerikai pilóta ekkor felkapaszkodott a hatodik pozícióba.

Amikor több pilóta kiment tankolni, Montoya előretört a második helyre, Steve Wallace mögé, akit aztán a korábbi Formula–1-es pilóta elkezdett a szó szoros értelmében lökdösni hátulról.

A 78. körben aztán Frank Kimmel elment Montoya és Wallace mellett is, három fordulóval később pedig a már említett tömegbaleset miatt leintették a viadalt, és a végeredményt az aktuális sorrend szerint állapították meg.

Kimmel egyébként nemcsak a versenyt nyerte meg, hanem a sorozatot is – pályafutása során nyolcadszor.

"Régen élveztem már ennyire egy versenyt – nyilatkozta Montoya. – Nem mondom, hogy a Formula–1 rossz vagy ilyesmi, azt gondolom, az is remek, hihetetlen képességű autókkal, és így tovább. Azonban még egyszer mondom, hosszú ideje nem szórakoztam ilyen jól a volán mögött."

"A Formula–1-ben ha az ember visszaesik, akkor ott marad. Lehet két másodperccel gyorsabb, mint a többiek, de akkor még mindig nem tud előzni. Most talán negyvenszer is előztem, és mindannyiszor könnyedén. Kiemelkedő élmény" – tette hozzá Juan Pablo Montoya.